Soha nem voltam még felvonulni, ugyan 2006-ban elmentünk a felvonulás utáni “infófalu”-ba és az azt követő buliba, tudjátok ami után többeket súlyosan megvertek a frissen kikelt nácik, de azóta nem vettem részt a felvonuláshoz kapcsolódó eseményeken.

Miért?
A saját biztonságom, komfortérzetem erősebb volt annál, mint amennyire hatékonynak vagy akár helyénvalónak gondoltam volna magát a felvonulást. Egy kis lustaság, egy kis pesszimizmus, de elsősorban a szokásos magyar kilátástalanság érzése volt ami eltántorított.

A tavalyi nyitottakvagyunkos tízezres felvonulásos tömegmegmozdulás után viszont tegnap nagyon erős lett az érzés, hogy mostmár rajtam a sor. Milyen már az, hogy nagy cégek, kis cégek, nagykövetek, heteró családok is kiállnak értünk, én meg nem megyek el. Hát elmentem.

Elképesztően jó volt, nagyon pozitívan csalódtam.

20140706-124847-46127481.jpg

Odafelé menet egyetlen nácival találkoztunk csak, aki tetőtől talpig ugye jelmezben, magányosan álldogált egy sarkon a harmincöt fokban, de miután bejutottunk az ellenőrzőpontokon, több fasisztát nem láttunk.
Rengeteg ember, családok, babakocsik, lufikkal játszó gyerekek, párok, fiúk, lányok, nénik, bácsik várták, hogy induljon végre a menet. Lassan elindultunk, és lassan eljutottunk a Városligetbe, tulajdonképpen semmilyen esemény nem történt ezalatt, csak szuper hangulat, jófejség és kedvesség.
Extrémebb figurákkal mi is csak az indexen szembesültünk. Vonulás közben néha nézegettük a híreket, ám a tudósításokban szereplő papnak öltözött srácot, vagy az angyalszárnyas fiút, vagy bármi más “extremitást” csak a neten láttunk, a környezetünkben ilyesmi nem volt.
Ez nem jó vagy rossz, csupán hirtelen kézzelfoghatóvá vált, hogy a felvonulás körüli paráztatásban milyen súlyos szerepe van a médiának.

image

A hazajutás először problémásnak tűnt, mert csak földalattival engedték elhagyni a területet, ám ez sem volt valós probléma, tíz perc alatt lejutottunk az Operához.

Elsőprájdozásom tehát porzitív élmény volt, a minden csapból folyó para szinte egy pillanatra sem volt érzékelhető.
Ha azt az érpataki polgármestert beengedték volna, és végigvonult volna velünk három órán át, lehet észrevette volna, hogy valójában ki is az aki provokál, ki is az aki a többséghez képest extrém jelmezekbe bújik, és ki is az, aki kissebségben van.