848_14631-p

Van az a szakállas sztori a H betűs dán királyfiról, amiben kérdi az anyját: Nem látsz te semmit? Erre Gertrúd: Semmit; pedig mindent, ami ott van. A Ludwig meztelen megnyitóján jártunk, és mindent láttunk, ami ott van. 

Valami nem stimmel Lakner László makkjával pedig szép farka van. Ez lesz az első benyomása A meztelen férfi hiánypótló kiállításra látogatóknak. A második talán egy pár elképesztő bicepsz Pierre & Gilles Adoniszán, a plakátokon is szereplő képükön.

302504_10151305310762016_1063616289_n

Pierre et Gilles: Adonisz halála

A sokadik meg, hogy vajon egy testábrázolás elárulja-e, hogy férfi vagy nő készítette? Például ezt?

Nade ne ugorjunk egyből a faszhoz: ahogy azt múlt heti ajánlónkban is összefoglaltuk, a kiállítás a férfikép változásait követi nyomon a XIX. század végétől napjainkig, nyolc téma köré rendezve.

Ahogy a megynitón megtudtuk az intézetigazgatótól és a CEU-s vendégelőadó, Bojana Pejic kissé túl feminista nézőpontú megnyitójából is: a kiállítás arra a momentumra koncentrál, mikoris a férfi a vágyakozó vagy akár erotikusan eltárgyiasító tekintet másik oldalára kerül.

Halász Károly: Testépítő reneszánsz modorban, 2000

A nemi szerepek, és az adott kor társadalmi-politikai viszonyainak feltárása szempontjából egy érdekes utazás, és semmiképp se hagyd ki, hisz témája “a kortárs képzőművészetben provokatívan feltárulkozó… meztelen férfitest”.

Mi élveztük, hisz teli ritkán vagy soha nem látott közép-eurőpai vonatkozású művekkel, mint például Tomislav Gotovac zágrábi performanszának képei:

Node a lényeg: Két, számunkra fontos – és nem vagy csak részben megválaszolt kérdéssel tértünk haza:

1. Miért provokatív a meztelen férfiábrázolás? 

Az év elején, Bécsben megrendezett hasonló (ám a budapestitől teljesen független) kiállítás pucér focistás óriásplakátjaival kapcsolatos lakossági tiltakozás azt bizonyítaná, hogy igen – a férfi meztelenség provokatív?

És ha elég bátrak a szervezők, és itt is kikerül pár pöcs a Soroksári útra, talán itt is megtapasztaltuk volna a provokáció hatását, azonban a szatyros csürhét korántsem a férfiábrázolás művészi nézőpontja vagy a kiállítás feltételezett vállalásai érdekelték volna, inkább csak az átpolitizált balhé.

Nem, ma, egyetlen kattintásra a végtelen meztelenségtől, a pucér férfi egyáltalán nem provokatív. 15 éve talán még az volt. A meztelen férfi mint kiállítás viszont csupán szeretne az lenni – és ezzel tartja fenn azt a nézőpontot, amit a férfiábrázolás a bemutatott 100+ évben meghaladni igyekszik – és amit az internet korában már rég meg is haladott.

Ezt a prüdériával vegyes kulturális óvatoskodást mi sem jellemzi jobban, hogy a megnyitóra beállított go-go táncos valahogy mégsem meztelen:

2. Mit kezd a kiállítás egy homoszexuális férfi nézővel?

Értsd: a tárlat részletesen foglalkozik a női tekintettel, ahogyan a férfitest ábrázolásában részt vesz – egy külön teremmel. Persze futólag szó esik a homoszexuális tekintetről is, mely erotizálja a férfitestet, és juttatja tekintet másik oldalára, már mint a vágy tárgya.

Azonban ez az erotizáló tekintet teljesen más húsokon hatol át mint a női, és épp ezért az ingerküszöbe is magasabban van. Erről egy szó sem esik Bojana Pejic beszédében, fontosabb sarkot kapott a feminista mozgalmi párhuzam és a feminiscence, mint a homoszexuális tekintet hatása a férfiábrázolás történetére, pedig.

Pedig Warhol, Pierre et Gilles, Mapplethorpe vagy Lachapelle nem csak azért kerültek be, mert műveik pucér vagy hiányos öltözetű férfiakat ábrázolnak, hanem mert melegként mérték, mi a szexi, netán mi a szép.

És ehhez kapcsolódóan: hol a fasz? Hol marad az erekció ábrázolása? Ha a tárlat abból az alapból indul, hogy a pucér férfi a művészetben valamelyest láthatatlan, mit mond magáról az erekcióról? Semmit, hisz valójában nem a férfitest láthatatlan, hanem inkább a felajzott fallosz.

Nem láttunk semmit; pedig jól mindent, ami ott van.